Nem tudom, nemzetközi viszonylatban hogy állunk, az egyszeri magyar ember leginkább amerikai sorozatokban, filmekben lát kaszinót, pókertermet. Nyilván a helyzet itt is kissé kelet-európaibb. Az öregebbek biztosan emlékeznek még Paul Newmann egy-egy filmjére ahol kellemes környezetben többé-kevésbé gazdag jól szituált emberek közt folyik a játék.
Hát nálunk egészen más a helyzet.
ITTHON jó pár terem hívogatja a játszani, pókerezni vágyókat. Kisebb nagyobb termek rendszerint azért minimum 10, de akár 50 asztallal is. A termekről elmondható, hogy általában barátságos környezet, profi osztók, papíron kellemes versenyek várják a vendégeket. Aki kis tétben szeretne játszani, megtalálja az 500 forintos versenyt a kínálatban, de nem ritka a 100 000 forintos beugrót igénylő verseny sem. Persze mindez fél-legálisan, de legalább adómentesen. A helyzet nagyjából megfelel annak mintha otthon csinálnánk egy pár barátunk részvételével kártya partit, majd a legjobb viszi haza a többiek pénzét. A KÜLÖNBSÉG pusztán annyi, hogy a saját otthonunkba nem engedünk be akárkit, sajnos a pókertermekben ez nem így van… Nyilván lehetetlen volna csupa értelmes, intelligens, kulturált embert összeszedni estéről estére. El is érkeztünk a legnagyobb problémához ami sajnos a magyarországi termeket sújtja. Előre jelezném nem általánosítok, nem szeretnék vitatkozni, és tudom, hogy ez itt Közép-Európa, de legyünk őszinték vagy próbáljunk meg azok lenni. Ne azokról beszéljünk akik heti, havi rendszerességgel, kikapcsolódásként elmennek pókerezni. Beszéljünk azokról akik nap mint nap ott ülnek az adott terem asztalainál, akár havi 25- 30 napon át. Jellemzően késő éjszakáig, füstös termekben, nem a családapák. Pókereznek, hogy másnap reggel munkába menet átgondolhassák hol emeltek rosszul…
Nem akarom azt sugallni, hogy az összes pókerezni járó elvált magányos taxis, akik a nehezen megkeresett napi pénzüket szeretnék megfialtatni, és nem is a munkától gyakran irtózók tömege jár pókerezni, de azért bátran kijelenthetjük, sok a frusztrált, mindennapi gondjait itt levezető ember ül az asztalnál. Emlékszünk a cikk elején amerikai kaszinókról beszéltünk csupa jókedvű emberrel, akik nem kapnak agybajt ha elveszítik a napi 20 dollárjukat a félkarú rablón. Na kérem nálunk ilyen kevés van. Itt jellemzőbb, az arrogáns, kiégett, rosszkedvű, de nyerni nagyon akaró játékos. Persze nem mindig ők a többség, de elég egy-egy asztalnál 1-2 ilyen példány akik készek bárki szórakozását elrontani.
Remélem kevesen vannak akik a lottót magáért az izgalomért veszik hétről-hétre, butaság is volna, inkább az esély, hogy egyszer nyerhetek.. Hát pókerezni is leginkább ezért jár az ember fia, nyerni, a pénzért, a diadalért. EZ KEVESEKNEK ADATIK MEG.
Lehet szerencsés az ember, nyilván nyerhet akár havi 2-3 alkalommal is, de a nagy átlag hónapokig próbálkozik, mire végre egyszer fizetős helyre kerül, ahol visszanyerheti az addig beforgatott pénzének egy töredékét. Valahogy rá kéne ébreszteni az embereket, hogy a póker nem maga a lehetőség egy jobb világ felé, hanem egy játék, amit magért a játékért kellene játszani, a nyeremény csak hab lenne a tortán.
Későbbi cikkünkben foglalkozunk majd a pókerrel mint megélhetéssel, munkával de előre szeretnék szólni a pókerből megélni kívánóknak, hogy egyszerűbb lenne az örökmozgó megalkotásán dolgozni, és nem abban bízni, hogy majd egyszer nyerhetünk egy hatalmas milliós nyereményt, ami lehetővé teszi, hogy soha többé ne kelljen a munkakönyvünket levenni a polcról.
