Pókerület

Pókerület, avagy póker-őrület, megrögzött játékosok mesélnek a kártya világáról.

Címkék

Szerencsejáték vagy valami más? (második rész)

Balla Kolos

Nos, ott tartottunk, hogy a pókerben nem a bank ellen játszunk, így a pókerteremnek teljesen mindegy ki nyer, a játékosok egymás ellen küzdenek. 
 
Nagy előrelépés, hogy pár hónapja a Nemzetközi Szellemi Sport-szövetség (International Mind Sports Association - IMSA)  felvette a szellemi sportok közé, és így mint itt is olvashatjátok 2012-ben a sakk és go és egyéb játékok mellett ez is szerepelni fog a versenyek között. 
 
Egy egyetemi kutatás során kontrollcsoportokkal vizsgálták, hogy az oktatott pókerjátékosok jobbak-e, mint a képzetlen társaik, részletek itt. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy: ”ugyan a véletlen (a szerencsefaktor) beárnyékolja a póker tudás-alapú mivoltát, ám a kutatások is jól mutatták, hogy a képzettség és jártasság szintje meghatározó befolyással bír a hosszabb távú eredményekre.”
 
Másutt is folynak kutatások a pókerrel kapcsolatban, Kanadában, az edmontoni Alberta Egyetemen még egy külön póker-kutatócsoport is alakult, ahol a mesterséges intelligencia segítségével próbálják megérteni és modellezni a pókerjáték stratégiájának mélységeit.
 
És ez csak pár példa. Térjünk vissza a jó kis pénzfeldobós példánkhoz. Egy magyar profi pókerjátékos hasonlította össze a pókert ezzel a játékkal egy tv interjúban, ahol azt mondta, hogy  piszkáljuk meg egy kicsit az érmét, és így az egyik oldala nagyobb eséllyel fog nyerni, ha mi mindig erre az oldalra teszünk és találunk valakit, aki így is hajlandó ellenünk játszani akkor világos, hogy nyerni fogunk. Igaz nem 10 pénzfeldobás után és az is lehet, hogy 100 után se, de mondjuk 1000 után már biztos, hogy a nagyobb esélyes lesz pluszban. A pókert is valahogy így kell hosszútávon elképzelni, egy jó játékos simán elveszíthet egy partit, ha nincs szerencséje, de 10000 parti alatt ő lesz a nyerő, a következő cikkben majd egy kis matematikával is alátámasztom ezt. 

süti beállítások módosítása